Már combig süppedtem a mocsokban a sárban, már több méteres a bűz, ami körülvesz… És én mentem erővel előre , vágtam az utam, ahelyett hogy körülnéztem volna. Mi ez a sár? Mi ez a bűz?
A múltam.
Itt gyalogolok erővel előre a múltam sártengerében. Kérdés: Hogy a francba képzelem azt hogy előre jutok, és boldog jövőt teremtek, ha magammal húzom, benne élek, feszélyezve lépteim a múltamat?
Miért nem merjük lerakni a terheinket? Miért félünk a változástól? Miért félünk a szabadságtól? Miért erővel szeretnénk megoldani a dolgokat?
Mondják sokan: „Hát engedd el a múltat!” De hogyan?
Önmagunkba rendet rakni ugyanolyan könnyű, mint elmosogatni, vagy elpakolni az otthonunkban. Egyszerűen csak neki kell állni. Ennek is folyamata van, és rengeteg türelmet igényel Önmagunktól.
Én most az exeimhez kötődő le nem zárt , el nem engedett fonalakat vágtam el. Azt hittem fájni fog, de nem…minden lezárás, elengedés könnyebbé tett.
Ismered Paya Bea Exek című dalát? https://www.youtube.com/watch?v=VDhuz80AEps
Inspirált.
„…Mennyi hálával kerengek exeimnek szép mezején…”
Levelet írtam mindnek, akinek kellett. Nem kíméltem a papírt, nem hallgattam el a szépet, sem a rosszat. Őszintén, nyíltan, engedtem, hogy felszínre jöjjön mindaz ami akkor volt, aki akkor voltam. A sorok szaporodtak, az emlékek egyre fogytak, olyan is visszatért, amit már rég eltemettem, elfeledtem. Szeretettel öleltem át mindet, hisz a részem, és hálával engedtem tovább őket…
„…Köszönöm, hát drága exek, tudom hogy e szavak nagyok. Nélkületek mégis mondom, nem az lennék, aki vagyok!…”
Csodás élmény látni, ahogy a sártenger tisztul, eltűnik, és tiszta az út a teljesebb jelenben, ami megteremti a jövőm. Tiszta lappal nyitok, lépteim mostantól határozottabbak, biztosabbak, de legfőképp őszinték Magamhoz!
Hála és végtelen szeretet!
Melinda
