Minden ott kezdődött, hogy leültem pihenni. Teljesen abban a tudatban voltam, hogy szeretlek. Azt hittem, nincs más dolgom, hogy minden halad a maga útján, és itt csúszott ki a talaj a lábam alól.
……azt hittem szeretlek.
Közben pedig egy csodacsaló szemüvegen keresztül tekintettem magamra, magam köré…Rád.
Őszinte, gyermeki lelkesedéssel hívtál közel magadhoz, én pedig csak ültem és vártam a csodát.
Ékes díszem, szemüvegem!
Majd jött egy erő és hátba vágott. Hátba vágott, fenéken billentett, hogy a csodacsaló leugrott rólam és az éles napfénytől hunyorogva kezdtem el szemlélni a valóságot. Fájt a hirtelen fény….fájt a felismerés, hogy csak hittem hogy szeretlek.
De te megfogtad a kezem….és játszani hívtál, táncba húztál és én mentem veled. Először feszengve, majd egyre könnyedebben lélegezve, lépkedve újra életre keltem. Ezer és ezer apró kincs várt, mit korábban elvesztettem. Megmutattad…., szelíden, boldogan szállva a széllel, önmagamra leltem.
Tudom, mit kell tennem! Te bennem, én-bennem,a kettő egy, egy az utunk, a közös harmóniánkban, bennünk van a mag, a Szeretet.
Gyermeki énem, csodás lánykám, húgom, nővérem, mindenem! Most már tudom… hiszem…. érzem… és őszinte szeretettel élem, amit eddig nem!
