Kapcsolódunk most is. 11 hete testestől, lelkestől egyek vagyunk. Látom magam benned, és csodálom szépségem. Tükröm-tükröm mond meg nékem!? Hogyan nevezzelek? Hogy hívjam azt a csöppnyi leányt, ki virágot szed a harmatos réten? Hogy hívjam a napsugarat, mely áthatol a zúzmarás égen? A tiszta tó vize köszön vissza szemem tükréből…, varázslat? Ki tudja, mi csillan épp a mélyéből?! Te láttad! 
Látom a kikeletet, a szárnyaló madárdalt, hallom mind, hozza a szellő magával. Érzem, a szabadság megsimítja testem, táncba hív, szárnyakat ad, és elengedi lelkem. Minden béklyó, mi eddig visszatartott, most fekete gyolcsként hull a sárba. Fogod a kezem, már nem vagyok árva… Szeretve szárnyalok, szárnyalva szeretek, új dimenziót látván. Vissza-visszatérek a harmatos rétre, hol testem ölel, lelkem karol, szellemem igézve.
Otthon vagyok, Benned élek… A tükrök tengerétől már nincs miért féljek, mind mutatja mit, hogyan kell megélnem. Boldogság!
Ez a Te neved!
Tükörleány, fogom a kezed!
